Emlékkönyv

A nyolcvanas évek egyik meghatározó alkotása volt ez a film - már csak a gyerekszemmel hihetetlenül misztikus és izgalmas címe miatt is. Ráadásul még jó kis mozi is volt, amit alig vártam, hogy végre megnézhessek.

Az ismerősi, baráti körben beszélgetve többeknél tapasztaltam azt, hogy mintha az új zenék intenzív befogadása, megélése egy bizonyos kor után leállna. Aztán jó esetben ismét beindul, vagy legalábbis az ember tudatosan próbál új és új előadókat felfedezni, de a gyerekkor és a kora felnőttkor zenéi egy életre meghatározók.

Először azt a címet akartam adni a mai posztnak, hogy amikor először sztár voltam, de ez ugye feltételezte volna, hogy azóta már megint voltam legalább egyszer sztár, ez pedig nem igaz. Így maradjunk annyiban, hogy amikor 10 évesen megvillantottam a külföldről kapott pittyegős kvarcórát, akkor eszméletlen menő voltam.

A menza mindenki életében meghatározó élmény, és talán egyike azon kevés dolgoknak, melyeket csak módjával szépít meg a múló. Nem ismerek embert, akinek ne lenne legalább egy olyan étel az életében, aminek említésére az iskolai közétkeztetés miatt veri ki a hideg víz - más kérdés, hogy aztán később az ember hajlamos túllendülni az ifjúkori nem mindig kellemes élményeken is.

Tudom, hogy még nincs szezon, de már alig győzöm kivárni, hogy legyen. A jó idő első jelére (és ami most hétvégén van, az bőven több, mint jel...) autóba vágjuk magunkat és irány a Balaton!