A menza mindenki életében meghatározó élmény, és talán egyike azon kevés dolgoknak, melyeket csak módjával szépít meg a múló. Nem ismerek embert, akinek ne lenne legalább egy olyan étel az életében, aminek említésére az iskolai közétkeztetés miatt veri ki a hideg víz – más kérdés, hogy aztán később az ember hajlamos túllendülni az ifjúkori nem mindig kellemes élményeken is.

Még ma is szinte érzem a menzai üvegpoharak és bádog evőeszközök szagát, még ma is reflexből megtörlök még egyszer minden evőeszközt nyilvános helyeken és szinte hallom a „köszööönjüüüüük szépen, víííszont kííívánjuuuuk!" kórust.

Kitörölhetetlen az emlékekből a rusnya műanyag (ne adj Isten pléh!) tálca, amit hol jobban, hol kevésbé sikeresen tudtak elmosogatni, már ha mosogatásnak lehet nevezni azt, hogy pár másodpercre a már meglehetősen zsíros vízbe mártották (mártottuk) az evőeszközt.

Mindemellett persze voltak epikus nagy kedvenc kaják is, rögtön ott van például a piskóta csokiöntettel, ami kifejezetten finom is tudott lenni. Szemben a becsapós nevű finomfőzelékkel, ami minden volt, csak finom nem...

Ha jól belegondolok, elég sok kaja van, amit a menzán sikerült megutáltatni velem, ilyen például a rakott krumpli, ami egyébként sem egy gyerekbarát étel (legalábbis én még nem nagyon láttam olyan gyereket, aki szerette volna), de amikor a menzán zsemlemorzsát szórtak a tetejére és úgy sütötték meg, ráadásul meglehetősen furcsa kolbászt tettek bele – na, azt nehéz volt szeretni. Nem is sikerült... Ennél már csak a tökfőzelék volt rémesebb, amitől a mai napig kiráz a hideg.

Aztán ott volt a paradicsomos káposzta, ami megint csak inkább jó volt, mint rossz – egyébként is, anno általában helyben főztek (legalábbis vidéken biztos), volt szakácsnéni, úgyhogy nagyobb volt az esély a jobb minőségű ebédre.

Az osztály egyik nagy kedvence a betűleves volt, érthető okokból persze, hiszen nagyszerűen el lehetett hülyéskedni a betűkkel, egészen addig az epikus pillanatig, amíg ehetetlenné nem hűlt a lé.

Az italokról (a minden ivólevek alapjául szolgáló töklé és persze a napközis tea!!!) most nem írok, arról majd legközelebb. Most inkább várom a ti élményeiteket, emlékeiteket, a kedvenceket és a nagyon utált kajákat.

Írjátok meg akár a kommentekben, vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!