Kicsi volt, és elő lehetett rá fizetni az iskolában. Igazság szerint többször volt vicces, mint nem, ráadásul mérete miatt nagyon jól lehetett zsebben hordani és tökéletesen elfért a WC-ülőke mögött, ha az ember némi olvasnivalót akart rejtegetni az egyik legfontosabb helyen.

Természetesen a Hahotáról van szó, ami alig 10 évet élt, mégis legendává vált. Most, amikor utánanéztem kicsit, tulajdonképpen meglepett, hogy ilyen rövid pályafutás jutott neki (a Wikipédia szerint 1980 és 1992 között jelent meg, de 1991-től Lutra Lapok néven. Ez nekem például már teljesen kiesett.), valahogy hosszabb időnek tűnt, de hát aki a nyolcvanas években volt gyerek, annak végigkísérte ezt a korszakot.

Negyedévente hozták a suliba, és a magam részéről én ezt vártam a legjobban, mert a Hahotában néha legalább tényleg voltak vicces dolgok, no meg képregények is, mást ne mondjak, Herkules és Pif is.

Én mégis a legjobban Peterdi Pali bácsi dolgait szerettem, mert neki tényleg jó humora volt, és még amikor érezhetően nem volt csúcsformában, akkor sem volt kínosan erőltetett, ami azért a viccek esetében elég gyakran előfordult.

Az egyik annyira rossz volt, hogy teljesen belém égett, úgyhogy meg is osztom veletek.

„A parasztember megy a kétlovas szekerén az országúton. Utoléri egy csillogó Merci, lefékez, a sofőr kiszól belőle:
- Na, bátyám, hány lóerős a maga szekere?
- Kettő – feleli a parasztember.
- Az enyém meg 200 – mondja a Mercedes vezetője és elhajt, ám a következő kanyarban kisodródik az útról és összetöri a kocsit.
Nemsokára odaért az ember a szekéren, megáll, ránéz, megvakarja a fejét és azt mondja:
- Mi van, öcsém, szétszaladt a ménes?"

Ti jöttök...

Csatlakozz a Facebookon, vagy írj az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre! Írjuk együtt a blogot!