Az ismerősi, baráti körben beszélgetve többeknél tapasztaltam azt, hogy mintha az új zenék intenzív befogadása, megélése egy bizonyos kor után leállna. Aztán jó esetben ismét beindul, vagy legalábbis az ember tudatosan próbál új és új előadókat felfedezni, de a gyerekkor és a kora felnőttkor zenéi egy életre meghatározók.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy nagyobbik gyermekem lassan abba a korba ér, amikor lassan megjelennek majd a saját kedvencek, az iskolában, barátoktól, haveroktól, netről megismert új, divatos előadók és (rossz esetben) kínos lesz az, amit a szülők (azaz mi) szeretünk.

Számomra még akkor is meghatározók a nyolcvanas évek előadói, ha sok esetben pontosan tudom, hogy az általuk játszott zene értéke finoman szólva is kérdőjeles. (Példaként rögtön az eszembe jut mondjuk az Alphaville, vagy a Frankie Goes to Hollywood, és még sorolhatnám.)

A rádiók persze sokat játsszák ezeket a dalokat, aminek persze elsősorban a nosztalgia az oka, ugyanakkor bennem sokszor felmerül a kérdés, mennyire marad le az ember a modern popzenéről?

A magam részről megpróbálok tudatosan törekedni arra, hogy (természetesen a saját ízlésem határain belül) megpróbáljak lépést tartani az újdonságokkal, ami aztán vagy sikerül, vagy nem...

Ti hogy vagytok vele? „Megelégedtek" ifjúkorotok kedvenceivel, vagy próbáltok nyitni a mai slágerek, vagy legalább igényesebb zenék felé?