Tudom, hogy még nincs szezon, de már alig győzöm kivárni, hogy legyen. A jó idő első jelére (és ami most hétvégén van, az bőven több, mint jel...) autóba vágjuk magunkat és irány a Balaton!

A Balaton anno olyan távolinak tűnt, mint mostanában egy olaszországi nyaralás (sőt...). Az ország másik felében lakva némi szerencsével nyaranta egy iskolai táborozás figyelhetett be a Balaton partján.

Akkoriban egy balatoni út elég kemény, nagyon sok órás menet volt, hajnali indulással, késő délutáni érkezéssel, ami nem is csoda, mert egyrészt a közel 400 km-es út maximum egyharmadán volt autópálya, más kérdés, hogy azzal a busszal szinte mindegy is volt, úgysem lehetett száguldozni (és akkor még csak finoman írtam körül a kb. 80 km / órás maximális tempót).

De bánta a fene, hiszen az egész egy hatalmas buli volt, kezdve a 4 órai keléssel, folytatva az út közben lezavart hülyéskedésekkel, arról nem is beszélve, hogy a busz egyfelől keresztül ment Budapesten, ami egy vidéki gyereknek élmény volt, és aztán amikor először láttuk megcsillanni a tó vizét az ablakon keresztül...

A rengeteg tábori élményről majd máskor írok, a zászlófelvonás, az éjszakai őrség, a reggeli torna (amit amikor csak lehetett, ellógtunk, de nem nagyon lehetett), a fogkrém a kilincsen, no meg persze a lányok, akik az évek során egyre fontosabbak lettek (hej, azok a tábori diszkók!), a fürdések, ökörködések...

Mondom, minderről részletesebben majd máskor, most csak kiszakadt ez a pár sor, hiszen itt ülök a Balaton partján, és miközben nagyon sok minden mást lett, az a pillanat, amikor az autópályáról letérve az északi part felé először látom megcsillani a vizet – az ugyanaz maradt.

Nektek milyen emlékeitek vannak a Balatonról? Írjatok róluk itt, a kommentek között, vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!