Vannak dalok és filmek, amelyek beleégnek egy-egy generáció kollektív tudatába, és ennek semmi köze nincs általában az adott mű művészi értékéhez. A nyolcvanas évek tinijeinek ilyen a Házibuli című film és annak betétdala.

Pár héttel ezelőtt az egyik filmcsatornán belebotlottam a Házibuli című filmbe, és persze megrohantak az emlékek. A forgatás idején még 13 éves Sophie Marceau főszereplésével készült film alapvetően határozza meg szerintem a korszak tinédzsereinek emlékeit, kezdve az iskolai buliktól a különböző születésnapokig, az első lassúzásoktól a ki tudja meddig...

A film története kedves, de nem túl eredeti, főszereplője, a 13 éves Vic élete első házibulijára készülve szembesül az első szerelem nagy kérdéseivel, a felnőttek (így a házassági válságban szenvedő szülők) által felállított korlátokkal.

Az 1980-as film tökéletesen adta és adja vissza a korhangulatot, zseniális szereplőgárdával, ahol minden karakter a helyén van, a dédnagymamától kezdve a szülőkön át a barátokig és barátnőkig. (Született egy második rész is, de nekem az már messze nem jelentette annyit, mint az első.)

A filmről azonban alighanem a legtöbb ma 30-as, 40-es embernek a betétdal jut az eszébe, no meg mindenkinek az ehhez fűződő más-más emlékek, saját bulikról, tétova mozdulatokról, idegesen topogó fiúkról és zavartan nevetgélő lányokról és az első lassúzásokról...

Ha eszedbe jutnak a saját emlékeid, ha szeretnéd ezeket megosztani, akkor azt tedd meg itt, a kommentek között (akár újabb poszt is születhet belőlük...), vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldd el emailben az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!