Immáron 36 éve (éppen ma, egyébként), hogy bemutatták a Csillagok háborúja első részét. George Lucas alkotása túlzás nélkül nevezhető mítoszteremtőnek, és nem csak a történetével teremtett mítoszt, hanem azzal is, hogy minden idők egyik legjövedelmezőbb filmje lett.

1977-ben ezen a napon mutatták be az Egyesült Államokban a Star Wars (hogy ki és miért fordította éppen Csillagok háborújára az számomra örök rejtély marad, hiszen ha ragaszkodunk az eredetihez, akkor az ugye Csillag háborúk, de végül is mindegy) című filmet, melyről akkor még rendezője, George Lucas sem nagyon gondolhatta, hogy olyan kultikus darabbá növi majd ki magát, mint ahogyan az történt.

George Lucas addig tulajdonképpen egy jelentős filmet jegyzett, az American Graffiti című alkotást, azt is 4 évvel korábbról, a Star Wars elképesztő sikere tehát elég váratlanul érkezett.

A film(ek)ről nem érdemes túl sokat beszélni, hiszen alighanem mindenki látta legalább egy részét (hogy melyik az első a sorban az elég zavaros kérdés, hiszen az elsőként bemutatott rész valójában a hatrészes saga negyedik felvonása), aki pedig nem, az azonnal üljön le és nézze meg...

Minket azért jobban érint a magyar vonatkozás. Az akkori tempóhoz képest tulajdonképpen egészen gyorsan, alig két évvel (...) a világpremier után bemutatták a filmet (egészen pontosan 1979. augusztus 16-án, ami természetesen egy csütörtöki napra esett), így aztán már Magyarországon is elindulhatott az őrület.

A film sikere szerintem két okra vezethető vissza (de ezzel nyugodtan lehet vitatkozni természetesen): az egyik a hetvenes évek közepén-végén teljesen újnak ható látványvilág. Mai szemmel nézve talán néha már mosolygásra késztető, hiszen bármelyik számítógépes vagy konzolos játék különb élményt nyújt, de a maga korában hatalmas erővel hatott és megváltoztatta mindazt, amit a moziról gondoltunk, gondoltak.

A másik ok a mítoszteremtés, amit a történet (immár mind a hat epizód ismeretében) tökéletesen megvalósított. Gyakorlatilag egy saját világot épített fel, amerikai mítoszt teremtett, amihez nagyszerűen használta fel a már meglévő újvilági mitológia elemeit, a cowboy életforma mitologikus vonásait (gondoljunk például Han Solóra) és a különböző mesék alkotóelemeit (a kiszabadításra váró hercegnő, a sötét gonosz Darth Vader, a bölcs tanító, a két vicces mellékszereplő robot, R2-D2 és C-3PO – ha lehántjuk róluk a modern jelmezeket, bármelyik mese szereplői lehetnének).

Modern mesét kaptunk tehát, ami olyannyira eltalálta az emberek igényeit, a korhangulatot és technikailag olyan nagyszerűen sikerült a megvalósítás, hogy a siker máig hat. (De még egy ilyen rossz trailert egy ilyen jó filmhez nem nagyon láttam...)

Írjátok meg ti is emlékeiteket akár a kommentekben, vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!