A mai posztnak semmilyen különleges aktualitása nincs, azt az egyet kivéve, hogy a napokban valamiért eszembe jutott kora tinédzserkorom egyik kedvenc filmje, a Van, aki forrón szereti, benne Jack Lemmonnal, Tony Curtis-szel és természetesen a csodálatos Marilyn Monroe-val.

Marilyn Monroe számomra mindig is egy nehezen megfejthető rejtvény volt. Talán furcsa a párhuzam, de Jimi Hendrix jut róla az eszembe. Elmagyarázom.

Jimi Hendrixnél szerintem volt jobb gitáros (na, ezért majd biztosan kapok a fejemre), feltétlenül volt jobb énekes és akadt izgalmasabb dalszerző, de valahogy ami mindebből összeállt nála, az mégis egyszeri és utánozhatatlan volt.

Valahogy így vagyok Marilyn Monroe-val is: feltétlenül volt nála jobb színésznő (nem is kevés), olyan is, aki jobban énekelt (bár a Kennedy-t köszöntő születésnapi dalt ÚGY aligha tudta volna más előadni), és talán még klasszikusabb szépség is akadt. Mégis, mindennek ellenére benne volt valami, amitől nem csak egy egész korszak, hanem talán egy egész évszázad szexbálványa lett. (Mondjuk a következő filmrészletet elnézve azért mindjárt érthető a dolog – és hát az a ruha...)

Visszatérve a poszt kiindulópontjához, a Van, aki forrón szereti egy végtelenül jópofa, humoros, kicsit szexi (naná, hiszen játszik benne Marilyn Monroe!) vígjáték, vagy gengszterfilm-paródia, ami egyfelől világhírűvé tette Jack Lemmont, amiért nem lehetünk elég hálásak, másfelől hozott egy Golden Globe-díjat a legjobb színésznő kategóriában Marilynnek is.

Úgyhogy jöjjön a lényeg, válogattam pár (talán nem annyira ismert) képet a XX. század egyik legnagyobb női ikonjáról és ezt most át is nyújtom nektek sok szeretettel.

Írjátok meg ti is emlékeiteket akár a kommentekben, vagy csatlakozzatok hozzánk a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben történeteiteket az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!