Gyerekkoromban soha nem értettem, hogy a külföldről (azaz a Vasfüggönyön túlról, szóval Nyugatról) hazalátogató rokonaim miért hoznak magukkal WC-papírt.

Milka-csoki, banán és WC-papír – ezek nem hiányozhattak a nyugati rokonok bőröndjéből. A Milka-csokit és a banánt mi kaptuk (mindkettő igen komoly kincsnek számított), a WC-papír viszont némileg rejtélyesnek tűnt.

Egészen addig, amíg egyszer meg nem kérdeztem, hogy ugyan miért cipelik magukkal több ezer kilométeren keresztül, egy csomó helyet elfoglalva a színes-szagos gurigákat.

Amikor elmondták, hogy azért, mert a Magyarországon kapható WC-papír minősége komoly kívánnivalókat hagy maga után (mást ne mondjak kemény, dörzsöl, és egyáltalán), akkor egy ideig csak röhögtem.

Ma már nem röhögök, mert visszagondolva tényleg kemény volt, és dörzsölt. Mindez elég gyakran eszembe jut, amikor vásárláskor állok a hipermarketben és nézem a 43 féle WC-papírt, mindenféle vastagságban, színben, illatban és valójában nem tudom eldönteni, hogy vajon tényleg csak a fogyasztói társadalom felesleges fényűzéséről van szó, vagy valóban lényegi különbség van aközött, hogy aloés vagy kamillás, esetleg barackos papírt használ az ember?

Ha már itt tartunk, akkor hadd osszam meg veletek ezt a reklámfilmet – témába vág...

Ha eszedbe jutnak a saját emlékeid, ha szeretnéd ezeket megosztani, akkor azt tedd meg itt, a kommentek között (akár újabb poszt is születhet belőlük...), vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldd el emailben az emlekkonyvblog@gmail.com címre!