Nagyszerű hamburgereket lehet kapni ma már Magyarországon is (na, nem túl sok helyen, de azért akad), ám aki már tudatánál volt a rendszerváltás előtt, aligha feledi a csalamádés, buciba pakolt, eredeti magyar változatot.

A minap talán éppen a Facebookon futottam bele egy beszélgetésbe, melyben valaki feldobta egy régi, klasszikus (mármint magyarosan klasszikus) hamburger képét. Pillanatok alatt hatalmas beszélgetés alakult ki, úgyhogy arra gondoltam, én sem hagyhatom ki ezt a témát.

A jellemzően nagyobb közlekedési csomópontokon (hirtelen a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér jut az eszembe, mert ezeken a helyeken jó sokáig nyitva voltak – illetve nézőpont kérdése, fogalmazhatunk úgy is, hogy egészen korán, azaz hajnalig) lévők jutnak az eszembe, de a nyolcvanas években aligha akadt pályaudvar, ahol ne lehetett volna újraértelmezett hamburgert kapni.

Nem hivatalos források szerint (azaz kicsit körbeérdeklődtem ismerősi körben...) az első hamburger nagyságrendileg 7 forintba került (az emlékek 6 és 8 között ingadoztak), ami persze mai pénztárcával nevetséges, de jó három évtizeddel ezelőtti állapotról beszélünk.

Őszintén szólva én nem voltam odáig érte, legalábbis az első benyomások nem voltak a legjobbak, talán a csalamádé miatt, ami szerintem kifejezetten hungarikummá tette a burgert. Aztán persze az átmulatott éjszakák után hazafelé tartva, némi alkohol után gyorsan kiderült, mi is a csalamádé jelentősége, de az már később volt.

Mindenesetre a csalamádés hamburger szerintem átmenetet jelentett az igazi, normális hamburger és a gyorséttermekben kapható valami között, amit inkább nem is minősítenék, mert minek...

Úgy vettem észre, mostanában mintha ismét visszatért volna ez a változat (vagy talán el sem nagyon tűnt, csak én nem vettem észre), ami tulajdonképpen örömteli, hiszen így legalább nőtt a választék és egy-egy átmulatott éjszaka után lehet egy jót nosztalgiázni.

Mert amikor a ketchup egyszerre csúszott ki a buciból a fél adag csalamádéval, miközben az ember indiántáncot lejtve próbálta megőrizni ruhája épségét (ha ez még egyáltalán számított), nos, azok voltak a nagy pillanatok!

Írjátok meg ti is emlékeiteket akár a kommentekben, vagy csatlakozzatok hozzánk a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben történeteiteket az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!