Ma van a Magyar Humor Napja, 2008 óta rendezik ezen a napon, Karinthy Frigyes születésnapján. Gondolkoztam, mivel is lehetne méltóképp megemlékezni egy ilyen napon, hiszen rengeteg zseniális humorista élt (és egy pár még él is) ebben az országban.

Aztán arra gondoltam, egye fene, kiválasztok egyet, akit persze lehet szeretni és nem szeretni, lehet a Kádár-rendszer egykori kedvencének, a hivatásos gőzkieresztőnek tartani, csak egyet nem lehet – nem elismerni zsenialitását és hogy ő volt a XX. század második felének talán legjelentősebb humoristája.

Meggyőződésem, hogy Hofi Géza már akkor stand-upos volt, amikor még nem is hallottunk Magyarországon erről a műfajról (persze előtte is voltak már hagyományai, de szerintem ő teljesítette ki), és a mai fiatalok közül is (akár elismerik, vagy tudnak róla, akár nem) sokan az ő köpenyéből bújtak ki.

Nem akarok itt életrajzi adatokkal untatni senkit, aki akar, könnyen utánakereshet a neten, inkább beillesztek ide pár videót, nevessünk közösen egy jót vele együtt egy rég letűnt (vagy talán máig közöttünk élő) rendszeren.

Minden egyezés a jelennel a zsenialitás műve.

Írjátok meg ti is emlékeiteket akár a kommentekben, vagy csatlakozzatok hozzánk a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben történeteiteket az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!