Létezhet-e retróblog a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány nélkül? Na ugye... Ma ünnepli 70. születésnapját a magyar rockzene kiemelkedő alakja, az Omega énekes, Kóbor János, és nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg róla pár mondat erejéig.

Az Illés – Omega körülbelül az volt a hatvanas évek magyar rockzenéjében, mint a The Beatles – Rolling Stones nagyban. Legalábbis ezt volt a legkényelmesebb kommunikálni, holott zeneileg olyan sok minden nem támasztotta alá ezt a párhuzamot, de most ebbe ne menjünk bele.

A színvonalat és a minőséget azért jól mutatja, hogy bár én fiatalkoromban már mindkét együttes túl volt a zeniten (mi több, az Illés már nem is létezett és még nem kezdte meg végeláthatatlan sokaságú búcsúkoncertjeinek sorát), nem nagyon múlhatott el házibuli a Petróleumlámpa és a Gyöngyhajú lány nélkül. Olyannyira, hogy néha már herótot kapott tőle az ember – de utólag visszatekintve akkor is jó volt.

Mostanában a kerek évforduló és az állami kitüntetések kapcsán többször is hallottam Kóbor Jánost nyilatkozni, és valahogy mindig az volt az érzésem, hogy a sok siker és nagy sláger mellett mintha maradt volna benne / bennük egy kis keserűség az elmulasztott (elsősorban külföldi) lehetőségek miatt.

Az már sosem fog kiderülni, volt-e valós esély egy igazán komoly nemzetközi („nyugati") karrier befutására, vagy a Keletről jött zenekar csak rövid ideig lett volna érdekes a hatvanas-hetvenes évek nyugati zenei Kánaánjában – Magyarországon az Omega és Kóbor János visszavonhatatlanul és véglegesen legenda, és azért ez sem kevés.

Boldog születésnapot!

Írjátok meg ti is emlékeiteket akár a kommentekben, vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!