Május elseje klasszikusan az az ünnep, amely egy nagyszerű kezdeményezésből torzult odáig, hogy a legtöbb embernek a sör-virsli és a kötelező felvonulás jut róla az eszébe. Na meg az emelvényekről integető pártemberek.

Pedig május elseje messze nem a kommunizmushoz kötődő ünnep, hiszen gyökerei egészen 1817-ig (!!) nyúlnak vissza, amikor egy Robert Owen nevű brit gyáros megfogalmazta a magyarul „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás"-ként ismertté vált szlogent. (Angol eredetiben ez „Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest".

Közel 70 évet kellett várni azonban arra, hogy az elszórt munkástüntetésekből (volt Nagy-Britanniában és Ausztráliában is) igazi áttörés legyen. Ezt végül az 1886. május elsején kezdődött (és véres lövöldözéssé fajult) chicagói sztrájk hozta el. Ez volt az első nagy szervezett munkásmegmozdulás, és erre emlékezve döntött úgy 1891-ben a II. Internacionálé, hogy ennek emlékére május elseje legyen a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe".

Erre az ünnepre telepedett rá aztán először a Szovjetunió, aztán a II. világháború után a kommunista befolyás alá került kelet-európai blokk országai és csináltak belőle kötelező programot.

Bár koromnál fogva csak a történelemkönyvekből tudok róla, 1957. május elseje az előző évi forradalom után hatalomra került Kádár-rendszer első nagy tömegrendezvénye volt. A többszázezer ember (akik egy része bő fél évvel korábban még árulónak tartotta Kádárt) már a Hősök terén hallgatta az ország új vezetőjét.

Egyébként ezen a napon született meg (legalábbis hivatalosan) a Magyar Televízió is, nyilván nem véletlenül. Innen volt az első élő közvetítés is.

Aztán az évtizedek során a május elsejei felvonulás ugyanolyan kötelező része lett az ország életének, mint a november 7-i moszkvai parádé megtekintése a tévében, csak ez azért viccesebb és könnyebben elviselhető volt. A hatvanas években pedig már fullban ment a dolog, még maga Kádár is megszólalt (és milyen szépeket mondott...) a spontán tévés interjúban.

Egyébként érdekes, hogy miért éppen a sör és a virsli lett ilyen emblematikus jelképe a május elsejének (holott a magyar hagyományosan inkább borissza ember). A választ éppen itt, az Origón találtam meg egy cikkben, melyben Hegyesné dr. Vecseri Beáta, a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének docense azzal indokolta, hogy a sört - és a virslit is - az ipari proletariátus állította elő. A munkásosztálynak pedig az általa előállított terméket ajánlotta a párt fogyasztásra, ezzel is támogatva az ipart a mezőgazdasággal szemben.

A docens szerint a leválasztott és/vagy társbérlőkkel megosztott lakások konyhája ráadásul általában annyira kicsi volt, hogy alkalmatlanná vált a főzésre. Ennek oka szintén az lehetett, hogy az ipar által előállított termékekre igyekezték rábeszélni az embereket, tette hozzá.

Nekem személy szerint különösebb bajom nem volt a május elsejével, az ember sétált egyet az utcán, ha szerencséje volt, akkor jó melegben, megnézegette a zászlókat, aztán hazament.

Ja, és elénekeltük, hogy „Itt vaaahaaan máájuhuss elsejehe, énekszó és tánc köszöhöncccssse".

Ha eszedbe jutnak a saját emlékeid, ha szeretnéd ezeket megosztani, akkor azt tedd meg itt, a kommentek között (akár újabb poszt is születhet belőlük...), vagy a blog Facebook-oldalán, esetleg küldd el emailben az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!