Magyarságtudatunk fontos eleme ez az édesség, melynek számtalan váll- és alfaja van. Aki találkozott már külföldön élő magyarokkal, az alátámaszthatja: a „mit hozzak hazulról?" kérdésre adott egyik leggyakoribb válasz a „Túró Rudit". De miért?

Őszintén szólva ember legyen a talpán, aki kiigazodik abban a túrórudi-dömpingben, ami egy-egy boltban tapasztalható, különböző márkájú, ízesítésű és minőségű termék közül válogathatunk.

A minap azon gondolkoztam, vajon minek köszönheti kultikus jellegét ez az eredetileg orosz fejlesztésű édesség (ez a Szirok). Pár éve még elég sok helyen lehetett kapni az egyik hipermarket-lánc orosz üzleteiben, és bizonyos benzinkutakon (nem tudom, most mi a helyzet, ha valaki tudja, írja meg!).

A Nyugaton felfoghatatlan túró-csokoládé párosítás (ezért is nehéz betörni például az angolszász piacra, hiszen ott nem nagyon tudják elképzelni, miként lehet a kicsit pikáns, savanykás túrót összeházasítani a csokival) valamiért nagyon elkapta a magyar néplélek egy szeletét.

Nyilván benne van a pakliban az anno meglehetősen szűkös választék is, de ennél azért több kellett. Rögtönzött elméletem szerint ez a kétféle íz mélyen a tudat alatt talán a mi szélsőségeinket jeleníti meg. Vagy egyszerűen csak finom... :)

Hová lett az eredeti élmény?

A helyzet viszont az, hogy sok gyártótól mindenféle rudi kapható (itt elolvashatjátok az Origó tesztjét), ám ezzel párhuzamosan sikerült az eredeti élményt elrontani. A „hivatalos" örökös az én ízlésemnek teljesen elcukrozta a túrót, éppen azt a kissé fanyar ízt iktatva ki, ami az egész lényegét adta.

Biztosan sokan kedvelik a különböző ízesítésű rudikat, én valamiért nem tudok megbarátkozni a barackos, málnás, citromos, mogyorós és a jó ég tudja, milyen termékekkel.

A főbűn azonban az étcsokis bevonat lecserélése tejcsokira, ami szerintem botrány, mert teljesen megöli a pikantériát – felháborító, na!

Jó, jó, de mit válasszak?

Természetesen mindenkinek az ízlése szerint, a magam részéről én egy-két kisebb gyártónál találtam meg a régi ízeket (Cserpes, Kockás), egyik-másik kifejezett revelációként hatott. Az egyiket például először kóstolva úgy éreztem, visszarepültem vagy 30 évet az időben, annyira feltörtek a gyerekkori emlékek. Nem állítom, hogy a Danone-nál nincsenek kellemes darabok, de aki a régit szokta meg, az érzi benne a túl sok cukrot.

Az elmúlt években egyre gyakrabban merült fel, hogy be kellene vezetni a túrórudit a külföldi piacokon, akadtak is próbálkozások, de azért ez a fentiek miatt sem tűnik egyszerű vállalkozásnak. Furcsa módon talán az elmúlt évek nagy migrációs hulláma segíthet – ahogyan a például Nagy-Britanniában elszaporodó lengyel boltok rengeteg, az angolok számára addig ismeretlen ételt kedveltettek meg velük, talán lehet esélye minden idők egyik legnagyobb magyar édességsikerének is.

Írjátok meg ti is emlékeiteket akár a kommentekben, vagy csatlakozzatok hozzánk a blog Facebook-oldalán, esetleg küldjétek el emailben történeteiteket az emlekkonyvblogKUKACgmail.com címre!